Ánizs

Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Ernyősvirágzatúak (Apiales)
Család: Zellerfélék (Apiaceae)
Nemzetség: Pimpinella
Faj: P. anisum
Tudományos név: Pimpinella anisum L.

Az ánizs (Pimpinella anisum) ismert fűszernövény. Népies neve: ánizsmag, illatos ánizs, közönséges ánizs, bécsi- vagy édeskömény.

Származása, termőhelye
A Földközi-tenger mellékéről származik, de már nagyon sokfelé termesztik, így nálunk is. Már az ókori Egyiptomban is használták fűszerként; az ókori Keleten fizetőeszköz is volt. Pannóniába a római katonák hozták be. A középkor kedvelt fűszere volt.

Megjelenése, termesztése
A közönséges ánizs egyéves, lágy szárú növény. Hazánk bármely területén termeszthető, a legtöbb talajon jól fejlődik. Meleg- és tápanyagigényes. Magról szaporítható; március közepén–április elején 30–40 cm-es sortávolságra vetik. A fő- és mellékernyők érésekor, általában júliustól aratják, és cséplés után szellős helyen tárolják.

Fűszerként szürkésbarna, 3,5–5 mm hosszú termését (Anisi fructus) használjuk; ezen gyakran a kocsány is megmarad. Illata jellemző, kellemes. A köménymagra emlékeztető, de annál erősebb szagú, édesen aromás ízű fűszer.

Hatóanyagai
2-5% (80-90% anetoltartalmú) illóolaj, 10-30% zsírosolaj, kolin, 20% fehérje, cukor.

Felhasználása
Az ánizsmagot általában egészben használjuk. Ha kell, össze is törhetjük, de mindig csak a szükséges mennyiséget, mert gyorsan elveszíti jellegzetes aromáját. Fűszerként az egész világon sokoldalúan használják, illóolajat, fehérjét, cukrot tartalmaz.
Felhasználható főzelékek (vörös káposzta-, sárgarépa-, tök-, cékla- stb.), vadas ételek, mártások ízesítésére; ezeket egy kevés ánizs előnyösen érdekessé teheti.
Gyakran teszik édességekbe, gyümölcskompótokba, édes rizsbe, köhögés elleni cukorkákba, pudingokba, tésztákba, süteményekbe, egyes vidékeken még a kenyérbe és a sós süteményekbe is. Sokféle italhoz adják, így puncsokhoz, szirupokhoz, likőrökhöz, édesborokhoz és teákhoz, de leginkább a likőrgyártásban jelentős

Ánizslikőrök, ánizsos párlatok
Az ánizs adja a görög nemzeti italnak számító ouzo (ejtsd: úzó) jellegzetes aromáját. Házilag főként törkölypárlatból (ritkábban borpárlatból) készítik, ami pedig kereskedelmi forgalomba kerül, azt általában gabonaszeszből. Az eredetileg a híoszi pisztáciafa gyantájával ízesített, szintén görög eredetű likőrt, a masztikát Görögországon kívül ánizzsal ízesítik. Az anisette (vagy anis), mely a csillagánizsból készülő pastisra hasonlít, egy nagyon édes, színtelen likőr; fő alapanyaga az ánizs.[1] Az ánizs (a fehér üröm és az édeskömény mellett) a hasonlóképp karakteres svájci-francia abszint egyik fő alkotóeleme is.
Ha ezen italokat vízzel keverjük, érdekes jelenséget figyeletünk meg, melyet louche-hatásnak vagy ouzo-hatásnak neveznek. Az ánizsolaj (más illóolajokhoz hasonlóan) vízben nem oldódik, ezért ilyenkor kicsapódik a párlatból és többé-kevésbé átlátszatlan, fehéres színt ad neki. Ez a színváltozás lehet az egyik oka annak, hogy ezeket az italokat már-már rituálisan isszák.

Gyógyhatása
Az ánizst étvágyjavító, emésztést serkentő, vértisztító, hurutoldó, idegerősítő, felfúvódást szüntető, gyomor-, bél- és epebántalmak elleni szerként is használják. A gyermekgyógyászatban mint szélhajtó szinte nélkülözhetetlen. Gyógyszerekhez ízjavítónak adják.
Magvaiból vízgőzzel illóolajat párolnak le. Származási helyétől függően az ánizsmagból 6–9% ánizsolaj vonható ki.
Használják illatosításra, gyenge hashajtónak, és a belső elválasztású secretumok (tej, köpet) gyorsabb kiválasztására. A tetveket gyorsan elpusztítja, ezért kenőcsként vagy borszeszes oldatban fejtetvek ellen is alkalmazzák.
A bőrt érzékenyítő és/vagy enyhén irritáló tulajdonságai miatt tartós, több hetes használata nem ajánlott.
A háziállatok féregűző szereinek egyik alkotója.
Könnyen összetéveszthető a foltos bürökkel, ami mérgező!

 

Avokádó

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Osztály: Kétszikűek (Magnoliopsida)
Rend: Babérvirágúak (Laurales)
Család: Babérfélék (Lauraceae)
Nemzetség: Persea
Faj: P. americana
Tudományos név: Persea americana Mill.

Avokádo (nyers)
Tápanyagtartalom 100 g-ban
Energia 160 kcal 670 kJ
Szénhidrátok 8,53 g – Cukrok 0,66 g
– Rost 6,7 g
Zsír 14,66 g
– telített 2,13 g
– egyszeresen telítetlen 9,80 g
– többszörösen telítetlen 1,82 g
Fehérje 2 g
Tiamin (B1-vitamin) 0,067 mg  5%
Riboflavin (B2-vitamin) 0,130 mg 9%
Niacin (B3-vitamin) 1,738 mg 12%
Pantoténsav (B5-vitamin) 1,389 mg 28%
B6-vitamin 0,257 mg 20%
Folsav (B9-vitamin) 81 µg 20%
C-vitamin 10 mg 17%
Kalcium 12 mg 1%
Vas 0,55 mg 4%
Magnézium 29 mg 8%
Foszfor 52 mg 7%
Kálium 485 mg 10%
Cink 0,64 mg 6%

A százalékos értékek az amerikai felnőtt javasolt napi mennyiségre (RDA) vonatkoznak.
Forrás: USDA tápanyag adatbázis

Az avokádó (Persea americana) a babérfélék (Lauraceae) családjába tartozó, örökzöld, alacsonyan elágazó, terebélyes ágrendszerű, 10–20 m magas fa. A mexikói fajának a neve Persea gratissima.

Elterjedése, élőhelye
Közép-Amerikában honos; i. e. 5000 évvel már fogyasztották. A 18. század vége óta a trópusi, szubtrópusi és mediterrán vidékeken világszerte termesztik. A meleg égövi országokon kívül az avokádó piaci termékként csak néhány évtized óta népszerű. Európában is gyorsan nagy gazdasági jelentőségre tett szert. Fő termőhelyei az USA, Mexikó, a karib-tengeri szigetek, Brazília, Indonézia, Új-Zéland, Izrael és Dél-Afrika.

Megjelenése
Szórt állású levelei 1–3 cm hosszú nyelűek, kopaszak, színükön sötétzöldek és gyengén fényesek, fonákjukon fénytelenek és fehéres- vagy kékeszöldek. A levéllemez elliptikus vagy hosszúkás-lándzsás, röviden kihegyezett, ékvállú, 7–40 cm hosszú és 4–8 cm széles. A kis virágok a levélhónaljakban és a hajtásvégeken elágazó, ernyőszerű virágzatokban fejlődnek. A virágtakaró sárgászöld lepellevelekből áll.
Termése, amit aligátorkörtének is neveznek, körte alakú vagy gömbölyded. Hossza akár 30 cm is lehet, és legfeljebb 15 cm széles. A héj zöld, vörösesbarna vagy feketés, fényes, sima, ráncos vagy érdes felületű, vékony bőrnemű. A világoszöld, fehér vagy sárgás terméshús vajhoz hasonló állagú, szagtalan és gyengén dióízű; mind a héjtól, mind az 5–7 cm nagyságú, gömbölyded vagy tojás alakú, kemény, világos kőmagtól könnyen elválik. A gyümölcsök párosával csüngnek a fán, ezért aztékul ahuacatl, azaz ’herefa’ a neve, innen az avokádó név.[1]

Termesztése és betakarítása
Az igénytelen avokádófa olyan területeken tenyészik, ahol a hőmérséklet átlagértéke meghaladja a 13 °C-ot; a növény állítólag -6 °C-ig fagytűrő. Sok fajtáját termesztik, ezeknek nemcsak ökológiai igényei különböznek egymástól, de a termések formája, színe és mérete is. Magról vagy dugványokkal szaporítják; oltása is megszokott eljárás. A fák 4–6 éves korukban fordulnak termőre; a virágzás után 6–9 hónappal szedik óvatosan, a nyomást és a sérüléseket kerülve az érett, de még szilárd terméseket. Fajtától függően évente 5–20 (–100) kg termést hozhat. A termések 7–19 °C hőmérsékleten legfeljebb 1 hónapig tarthatók el; erősebb hűtés károsítja őket.

Felhasználása
Az avokádó ősi haszonnövény; Közép-Amerika indiánjai évezredek óta termesztik. A nagyon tápláló, sok proteint és olajat tartalmazó terméshúst (zsiradéktartalma mintegy 25%) nyersen fogyasztják. Az avokádó megfőzve keserű, az éretlen termések pedig mérgezőnek számítanak. A terméseket a betakarítás után 1–2 hétig tárolni kell, hogy a héj a gyenge nyomásnak engedjen. Fogyasztásához a termést fel kell vágni vagy törni, a kőmagot pedig el kell távolítani; a lágy terméshúst sóval és borssal szórják meg, citromot vagy ecetet csepegtetnek rá, illetve más módon fűszerezik, majd a héjból kikanalazzák. Különösen kedvelt guacamole, egy pikáns étel, amit a pépesített vagy kockára vágott terméshúsból készítenek hagymával, fokhagymával, egy csepp olívaolajjal, citrommal vagy zöld citrommal és borssal, csilipaprikával vagy tabascóval fűszerezve, és mártásnak vagy salátának használják.
A benne lévő többszörösen telítetlen zsírsavak rendkívül jó hatással vannak a szívre, az erekre és csökkentik a koleszterinszintet. Kiváló krém vaj helyett pikáns szendvicsekhez; így például pirítós kenyéren kaviárral, vagy összetörve egy kis citromlével. B-vitaminjai segítik az agysejtek alváshormon- (melatonin-) termelését.
Délkelet-Ázsiában és Hawaiion a terméshúst cukrozva vagy édes gyümölcslével keverve fogyasztják, Amerikában jégkrémet és tejes italokat készítenek belőle. A felvágott termés húsát gyorsan csúnya, feketésbarna vonalak futják be, de ez nem csökkenti az értékét, és el is kerülhetjük, ha citromlevet csepegtetünk rá. Az avokádó csekély cukortartalma miatt a cukorbetegek számára is értékes, tápláló termés.
Az érett termésekből sok A-, B1-, B2-, C- és E-vitamint tartalmazó, jól eltartható olajat préselnek, amit a kozmetikai iparban és étkezési célokra is használnak. A kőmag tejszerű nedve a levegővel érintkezve vörösre színeződik, ezért az indiánok tintának, textilfestéknek használták. Az avokádó szép, vörösesbarna fája alkalmas épületfának, bútorok készítéséhez, esztergályos munkákhoz és fafaragásokhoz.
Régóta ismert afrodiziákum, ami valószínűleg nem annyira hatóanyagainak, mint amennyire a gyümölcs sajátos külsejének köszönhető.
Magas olajtartalmánál fogva kiválóan alkalmas a kiszáradt bőr ápolására. Általában érzékeny bőrre alkalmazzák. Segíti az ekcéma megelőző és tüneti kezelését. Jótékonyan hat az arthritises (ízületi) fájdalmakra, csökkenti a koleszterinszintet.
Az akár tojásnyira is megnövő magjából hidegen sajtolt olajának összetétele az olívaolajhoz hasonló. A kozmetikai iparban kedvelik, mert táplálja a száraz, öregedő bőrt. Magjából a reumatikus fájdalmak enyhítésére alkalmas gyógyszirupot állítanak elő.

Gyógyhatása
Fogyasztása dietetikus hatású, magas vérnyomás, érelmeszesedés és gyomorbántalmak ellen ajánlják. Savtartalma jelentéktelen, így elősegítheti a lúgosítást.

Az Avokádó hatóanyagai:
Az avokádó telítetlen zsírsavakból álló olajtartalma B-, C-, E- és A-vitaminban gazdag. Az érett gyümölcs káliumot, foszfort, vasat, nátriumot valamint kalciumot és magnéziumot is tartalmaz.

Az Avokádó felhasználása:
Olaj: Az avokádó olaj táplálja a száraz, öregedő bőrt. Magas A-vitamin- és E-vitamin-tartalmának köszönhetőben jó az ekcéma kezelésére. A gyümölcs magjából gyógyszirupot állítanak elő, amely alkalmas reumatikus fájdalmak enyhítésére.
Az avokádó magas olajtartalmánál fogva kiváló bőrápoló szer a kiszáradt bőrre. Általában érzékeny típusú bőrre alkalmazzák. Segítséget nyújt ekcéma megelőző kezelése esetén. Jótékony hatással van az arthritiszes (ízületi) fájdalmakra, továbbá csökkenti a koleszterin szintet.

Jó tudni az Avokádóról!
Hűtőszekrénybe nem érdemes betenni, s ha felvágjuk megbarnul. Az avokádó olaj gyorsan avasodik. Depresszió és Parkinson-kór kezelésére alkalmazott MAO-gátló gyógyszereket szedő betegek az avokádót ne használják, mert magas vérnyomás alakulhat ki, a szakorvosi konzultáció ezekben az esetekben elengedhetetlen. Véralvadásgátló gyógyszerekkel való együtt szedés esetén a beállított terápiás dózisok hatáserőssége csökkenhet, ezért lehetőség szerint az ilyen gyógyszereket szedő betegek az avokádót ne fogyasszák. Az avokádó terhességkor és szoptatáskor való alkalmazása csak a kezelőorvos utasítására történhet. Allergiás tünetek észlelése esetén (kiütés, mellkasi fájdalom) a gyümölcs fogyasztása nem javasolt, az esetlegesen fellépő légzési nehézségek rendezése orvosi feladat.

Érdekesség az Avokádó kapcsán:
Spanyol hódítók a XVI. században hozták be az avokadót Európába. Az avokádót már az inkák is termelték és fogyasztották. Az avokádó régóta ismert afrodiziákum, azték neve, “ahuacacuahat”, herefát jelent.

 

 

Bazsalikom

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids I
Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család: Árvacsalánfélék (Lamiaceae)
Nemzetség: Ocimum
Faj: O. basalicum
Tudományos név: Ocimum basalicum L.

A bazsalikom (Ocimum basilicum L.) dísz-, fűszer-, és gyógynövény.
Népies elnevezései: bazsalikusfű, buszujok, kerti bazsalikum, királyfű, német bors.

Eredetileg Dél-Ázsiából, Perzsiából, Afrikából került Európába, és itt is kedvelt, egynyáriként termesztett kerti, cserép- és fűszernövény lett. Jellegzetes illatú és dús aromájú, színe zöld, virága pedig fehér színű.

Származása, elterjedése
Az ajakosok családjába tartozó Ocimum nemzetség 50–60 faja Afrika, Ázsia, Amerika trópusi tájain honos. A Dél-Ázsiából származó O. basilicum a legjobban elterjedt és termesztett faj, amely a mérsékelt égövi klímát is elviseli. Ismerete és termesztése hazánkban több száz éves.
Származás, illetve levélnagyság alapján hazánkban két nagyobb típushoz tartoznak a termesztett változatok: a nagy levelű dél-európai típus és a kisebb levelű afrikai, amely utóbbi illóolajában a linalool helyett kámfor van.

Jellemzői
Egyéves növény. Karószerű főgyökere számos oldalgyökérre ágazik. Nem hatol mélyre, de dús elágazódásával viszonylag nagy talajréteget sző át. Mereven felálló. 40–60 cm hosszú szára a gyökérnyaktól sok oldalhajtásra ágazik el.
Szára az ajakosok családjára jellemzően négyszögletes. A szár hossza, a levél alakja és színe alapján számos változatát különböztetik meg – a legtöbb helyen a kis, zöld levelű változatát termesztik. A száron és a levélfonákon az erek körül igen gyéren szőrök nőnek. A tojásdad levelek széle csipkés vagy bevagdalt, levélnyelük rövid, válluk lekerekített. A csupasz, vékony levéllemezen gyengén kivehető az erek mintázata.
Szárvégi, laza álfüzér virágzatának egy-egy örvében 6–8 virág nő, az örvök száma 10–18. Csészéje zöld, széle a sziromlevelekkel együtt gyéren szőrös. A csésze felső ajka ép, széles kerekded, míg az alsó ajak négyfogú. A sárgásfehér vagy pirosló párta felső ajka négykaréjú, az alsó enyhén, homorúan hullámos. A párta rövid csöve általában fehér. A porzók a fehér párta alsó ajkához simulnak, annál valamivel hosszabbak. A két termőlevél összenövéséből keletkezett felső állású termőből 4 fekete makkocskatermés jön létre.

Hatóanyagai
Kellemes, a szegfűszegre emlékeztető, fanyar illatú, pikáns ízű fűszernövény, ami illóolajat, cseranyagot, szaponint és keserű anyagot tartalmaz. A zöld növényi részekben sok a C-vitamin.

Felhasználása
Őrölt bazsalikom
Igen sokoldalúan használható: levesek, (különösen fehér babból készült) főzelékek, saláták, szószok, pácok, sültek, mártások, darált húsok, halételek, kolbászáruk, növényi ecetek, ecetes és vizes uborka ízesítéséhez, gyógytea készítésére.
Főtt ételekhez a főzés utolsó perceiben kell hozzáadni. Íze a legjobban citrommal és fokhagymával kombinálva érvényesül.
Sokféle hatást tulajdonítanak neki. Nem csak afrodiziákumnak tartják, de emellett javítja az étvágyat és az emésztést, szél- és vizelethajtó, nyugtat, és még a köhögést is csillapítja.
A népi gyógyászatban étvágygerjesztőnek, vizelet- és szélhajtónak, köhögéscsillapítónak használják. Főzetét külsőleg borogatásra, torokgyulladás esetén öblögetésre is alkalmazzák.
A kerti bazsalikom leveléből készült forrázatot gyomorrontás és étvágytalanság esetén alkalmazzák. A felfúvódás és a bélgázképződés kiegészítő kezeléseként szélhajtónak használják. Összehúzó hatása enyhíti a garatgyulladás tüneteit. Külsőleg alkalmazott alkoholos kivonata a sebgyógyulást elősegítő kenőcsök egyik alapanyaga; sebekre, sérülésekre ajánlott; a bazsalikomot gyakran más növényekkel (menta, fűszerkömény) együtt használják.
A kereskedelemben morzsolva forgalmazzák. Légmentesen lezárt fűszertartóban, fénytől védve, lefagyasztva vagy kevés só-ecet-olívaolaj keverékben eltéve tárolandó.

id=”Ánizs”>Életmódja, termesztése
Meleg, félárnyékos helyen érzi jól magát. Általában barna homoktalajokon, magról március-áprilisban langyos ágyba vetik, majd május elején 20–30 cm-es távolságra palántázzák. A virágzó növényt vágják, szárítják, majd a leveles hajtásokat lemorzsolják.
Cserépben, balkonládában, akár a konyhaablakban is nevelhetjük.
Hosszú, álörvös virágzata alulról felfelé folyamatosan nyílik. Júniustól szeptemberig virágzik, a nyár második felétől nyíló virágok mellett már érett mag is található.

 

Bergamott

Citrus aurantium L. ssp. bergamia (Risso et Poiteau)

Rendszertani besorolás, leírás
A bergamott Ázsia trópusi vidékein honos, Dél-Európában is termesztett 4-5 méter magas, tövistelen hajtású, sötétzöld levelű fa, melyet hol önálló fajként, hol pedig a citrom és a keserű narancs hibridjeként tartanak számon. A bergamott apró, csillag alakú, erős illatú, fehér virágaiból gömbölyded, a narancsnál kisebb méretű, fehéressárga színű termések fejlődnek. A terméshús igen savanyú, frissen nem fogyasztható. Az egész termésből, vagy kizárólag a héjból préselik a zöldes, zöldessárga vagy sárgásbarna színű, jellegzetes, citromra emlékeztető illatú bergamottolajat, melyet legnagyobb mennyiségben az illatszeripar használ fel, de ezen kívül az Earl Grey tea illatosítására valamint az aromaterápiában is alkalmazzák.

A bergamott szó eredetére több elképzelés is született, egyesek az elnevezést az olasz Bergamo városához kötik, mivel itt volt az itáliai parfümgyártás központja, mások szerint a herceg körtéje jelentéssel bíró, török beg-ar-mudu kifejezés módosulata. A 18. században az Aqua Reginae Hungariae-ból, azaz a Magyar Királyné Vizéből – mely tulajdonképpen rozmaringszesz volt – egy olasz kereskedő, Johann Maria Farina fejlesztette ki saját illatszerét, a kölni vizet, mely Eau de Cologne néven egész Európában ismertté vált. Ebben a rozmaring erős illatát narancsvirág olajjal lágyították, majd később más illóolajokat, többek között bergamottolajat is felhasználtak készítéséhez.

Természet-gyógyászati szerepe
A bergamottolaj erős fertőtlenítő hatású. Húgyúti fertőzések, felsőlégúti megbetegedések, láz esetén is hatékony. Rossz emésztés, puffadás, szélgörcsök ellen belsőleg adható görcsoldó, étvágyjavító, szélhajtó hatása miatt. Antiparazitikumként is alkalmazható bélférgek ellen. Külsőleg herpesz, pikkelysömör, szájfekély kezelésére is megfelelő, aromaterápiás alkalmazása segít a stressz, a dohányzásról való leszokást kísérő rossz hangulat, a fáradtság leküzdésében, támogatja a legyengült szervezetet a lábadozás időszakában.

Kozmetikai használata
A kozmetikai ipar a bergamott termését és psoralen-mentes (fényérzékenyítő anyag) illóolaját használja fel. Az előbbit a bőrön jelentkező kellemetlen érzést csökkentő csillapítószerként, míg az utóbbit jellegzetes illata miatt elfedő anyagként alkalmazzák különféle kozmetikumokban. Érzékeny bőrön furanokumarin tartalma miatt fotoszenzibilizáló hatású.

Drog, hatóanyagok
– Illóolaj (Aetheroleum bergamottae)

Linalil-acetát: 34-40 %
Linalool: 6 %
Terpineol, limonén, pinén
Furanokumarinok (bergaptén)
Forrás: Ilcsi szépítő füvek

 

Boróka (növénynemzetség)

Boróka
Juniperus x pfitzeriana hibrid

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Ciprusfélék (Cupressaceae)
Nemzetség: Boróka (Juniperus) L.

A boróka (Juniperus) a ciprusfélék családjának egyik nemzetsége.

Származása, elterjedése
A nemzetség alapvetően holarktikus, de képviselői voltaképpen az egész északi féltekén: az Egyenlítő körüli hegyvidékektől az Arktiszig előfordulnak. Egy faja: a közönséges boróka (Juniperus communis) a Kárpát-medencében is gyakori. A mérgező nehézszagú boróka (Juniperus sabina) főleg templomkertekben nő, további négy faj jóval ritkább.

Megjelenése, felépítése
A közönséges boróka levele és bogyója
Örökzöld; az egyes fajok fák vagy cserjék; leveles ágacskáik szögletesek vagy hengeresek. Többnyire kétlaki; a hím- és nőivarú egyedeknek gyakran még az alakja is különbözik. Egyes fajok egyértelműen elfekvőek, de a legtöbbnek elfekvő és oszlopos növésű típusa is van: utóbbiból gyakran kertészeti változatokat nemesítenek ki.
Kétféle levele van:
• a fiatal tűlevelek
• és a kifejlett pikkelylevelek.
A két levélfajta aránya fajonként más és más.
Virágai nem feltűnőek. Termésszerű képződménye az elhúsosodott falú tobozbogyó.

Életmódja, termesztése
A különféle tájakról származó borókák hazánkban nagyon különböző módon viselkedhetnek, az egyes növények igényei fölöttébb különbözőek lehetnek. A szennyezett levegőt általában rosszul tűrik, emellett gyakran tetvesednek, atkásodnak. Fényigényesek.
A kis-ázsiai fajok jól tűrik a szárazságot. Ivartalanul a megújított anyatövekről hajtásdugványokkal jól szaporítható. Termése egy–két év alatt érik be.

Felhasználása
Fája kemény, de könnyen munkálható. Mivel sok benne az olaj és a gyanta, a rovarkártevőknek ellenáll.
A nemzetség több faja fűszer- és gyógynövény, mások viszont mérgezőek. Legtöbbet használt faja a közönséges boróka, amiből borókapárlatok (például borovicska), illetve borókával ízesített szeszek (jenever és gin) készülnek.

Közönséges boróka

Juniperus communis subsp. communis

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Toboztermők (Pinophyta)
Osztály: Tűlevelűek (Pinopsida)
Rend: Fenyőalakúak (Pinales)
Család: Ciprusfélék (Cupressaceae)
Nemzetség: Boróka (Juniperus)
Fajcsoport: Juniperus
Faj: J. communis
Tudományos név: Juniperus communis L.

A közönséges boróka (Juniperus communis) a ciprusfélék családjába tartozó örökzöld növényfaj. Fűszer- és gyógynövény. Népies neve: apró fenyő, borostyántüske, borosán, borovicska, fenyőtüske, borsikafenyő, borsfenyő, fenyőmag, gyalogfenyő, törpeboróka, töviskés fenyő, borókafenyő, gúzsfenyő, pattanófenyő, komkék.
Tartalomjegyzék

Előfordulása
Cirkumpoláris faj, tehát az északi féltekén az Óvilágban és Észak-Amerikában is közönséges; az északi féltékén valószínűleg ez a legelterjedtebb ciprusféle. Elterjedési területe észak és dél felé is túlnyúlik az északi flórabirodalom határain – az Egyenlítőhöz közeledve 2500 m-ig felhatol.

Megjelenése
3–5 m magasra növő, örökzöld cserje. Sudara bókoló. A nőivarú egyedek rendszerint elfekvők, a hímivarú példányok inkább feltörekvők, esetenként oszloposak. Kérge szürkésbarna, kicsit bordás, rostos; hajtásai fölfelé törők vagy bókolók.
Hármas örvökben a hajtásokra merőlegesen álló, 1–2 cm hosszú levelei lapos tű alakúak, szúrósak.
Rövid, hengeres porzós virágai az előző évi hajtások levélhónaljaiból, a kicsi, rügyszerű termős virágok a levélhónaljakból növő törpehajtásokon nőnek.
Második éves, érett, sötét kékesfekete, hamvas-fényes, meghúsosodott, a fekete borsnál valamivel nagyobb szemű tobozbogyója (galbulus) a borókabogyó (Juniperi fructus); a bogyós gyümölcsök egyike. Az első évben zöld marad, és csak a második, ritkábban a harmadik évben érik be, ezért az érett és éretlen bogyók gyakorta láthatók ugyanazon a növényen. Az érett bogyó fényes feketéskék, átmérője 5–10 mm, bevonata kékes-hamvas, viaszos.

Életmódja, termőhelye
Kétlaki növény. Lassan növő, fényigényes, szárazságtűrő faj, amely meszes és mészmentes talajon egyaránt megél. Az egyes tűleveleket kettő–hét évenként hullatja le. Hazánkban május közepén virágzik.
Bár a miénknél némileg hűvösebb éghajlaton (Európa középhegységeiben, a Brit-szigeteken) érzi igazán otthon magát, hazánk legtöbb tájegységén megtalálható. Magyarországon főleg a karsztfennsíkokon (Aggteleki-karszt, Bükk-fennsík) nő, a legelőkön, felhagyott gyümölcsösökben a galagonyával és a kökénnyel együtt jelenik meg. Előfordul az Alföldon is, aminek ez az egyetlen, őshonos fenyőféléje. Védett, jégkorszaki reliktumnak tekintett állománya nő a Duna-Tisza közén, ahol ez az ún. ősborókás (borókás-nyáras, Junipero-Populetum) a Kiskunsági Nemzeti Park egyik büszkesége. Maga a közönséges boróka nem védett növény, de ez a növénytársulása veszélyeztetett és védendő fás társulás.
Pionír fajként megjelenik minden, kissé rontott termőhelyen (legelőkön, cserjésekben, erdőirtásokon). Jelentősebb termőhelyeit:
• a kiskunságiak:
o bócsa–bugaci ősborókás,
o orgoványi rétek,
o csévharaszti borókás,
o kéleshalmi homokbuckák borókaligetei mellett
• a Barcsi Tájvédelmi Körzet ősborókását is természetvédelmi területté minősítették.

Hatóanyagai
• invertcukor (kb. 30%),
• illóolaj (1–2%),
• juniperin,
• fehérje,
• flavonglikozidok,
• gyanta,
• viasz,
• gumi,
• pektin.

Felhasználása
Oszlopos termetű változatait kertekben dísznövénynek ültetik. Régóta használják fűszernek, főznek belőle lekvárt és borókapárlatot, és felhasználják a gin, jenever ízesítésére is. A csípős, édes-kesernyés, zamatos, nagyon aromás ízű bogyójából desztillálják a borókaolajat, ami fűszer- és likőreszenciák alapanyaga. Olaját és a zöld részek lepárlása után fennmaradó kátrányt már az ókori Egyiptomban is használták a balzsamozó szerekben – az olajat gyógyításra is. Ma rovarriasztó szerek és illatszerek alapanyaga.
Jól gesztesedik, és ez mutatós faanyaggá teszi. Szabálytalan évgyűrűjű fája sűrű rostú, közepesen kemény, tartós, kellemes illatú. Jól faragható, jól fényezhető, ezért dísztárgyak, dobozkák készítésére, „berakásra” használható. Fáját a rómaiak füstölőkben használták.
A „fenyődivat” előtti időkben Európában és Észak-Amerikában is kedvelt karácsonyfa volt – helyenként ma is használják még e célra.

Fűszernövényként
Fűszerként frissen vagy szárítva, egészben vagy őrölve használjuk – különösen a vadhúsokhoz, de mártások, pácok ízesítésére, sőt, húsok füstöléséhez is kitűnő. Kellemes illata miatt a húspácok és húsfüstölő szerek egyik legfőbb alkotórésze. A grillezett húsok borókás füstben finom aromás ízt kapnak. Az egészben vagy felezve használt bogyót tálalás előtt ki kell szedni az ételből. Használják főzelékek, saláták, savanyú káposzta, marinírozott halételek, sonkapácok ízesítéséhez is.

Gyógyhatásai
Termése a Magyar Gyógyszerkönyvben, ill. az Európai Gyógyszerkönyvben Junipero galbulus néven drogalapanyagként szerepel. Gyógyteakeverékekben:
• vizelethajtó,
• emésztést serkentő,
• vesekőoldó,
• epekőoldó hatású.
Kitűnő izzasztó hatású;, főleg reumatikus panaszokra jó. Vizelet- és szélhajtóként, étvágyfokozóként, epe- és vesekő-oldószerként valamint hurutos megbetegedéseknél, valamint köszvény és csúz ellen is alkalmazzák. A bogyókból lekvárt is készítenek, melyet epe-, és veseműködést serkentő szerként fogyasztanak. Más gyógynövényekkel:
• csalán,
• ezerjófű
• bengekéreg,
• nyírfalevél,
• tárnicsgyökér,
• veronikafű)
kevert teája:
• csúz,
• köszvény,
• ízületi bántalmak elleni gyógytea.
Ph. Hg. VIII.-ban hivatalos drogok:
Boróka tobozbogyó
Juniperi pseudo-fructus
Boróka tobozbogyóolaj
Juniperi aetheroleum

 

Borsmenta

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Asteridae
Csoport: Euasterids I
Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család: Árvacsalánfélék (Lamiaceae)
Alcsalád: Nepetoideae
Nemzetség-csoport: Mentheae
Nemzetség: Menta (Mentha)
Faj: M. × piperita
Tudományos név: Mentha × piperita L.

A borsmenta (Mentha × piperita) fűszer- és gyógynövény, az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családján belül a Menta (Mentha) nemzetségbe tartozik. Népies neve: borsos menta, angol menta, mithen menta.
A drogot a borsmenta virágzás előtt gyűjtött, szárított lomblevelei szolgáltatják.
A drogot adó levelek rövid nyelűek, lemezük lándzsa vagy nyújtott ellipszis alakú, fűrészes szélű, a levél csúcsa hegyes, válla lekerekített, erezete szárnyas, felszíne sötétzöld, fonáka világosabb zöld. Gyakran a levélerezet, vagy a levél egy része antociántól ibolyás színű. A drog mentolos szagú, íze először égető, majd hűsítő. A virágzáskor gyűjtött gyógynövény kellemetlen szagú a mentofurantartalom megnövekedése miatt.
Magyarországon ismert, elterjedt, mint teanövény (Menthae piperita folium), érdekes mentaízű levelek adják a fűszert. Használata igen egészséges, mert emésztési zavaroknál, felfúvódásnál, epegyulladásnál, menstruációs zavaroknál nagyon jó szolgálatot tesz. Hatás: görcsoldó, nyugtató, összehúzó.
Kémiailag elkülönített tartalomanyagok: illóolaj 0,5-4%-ban mentol, mentholészterekkel, menthonnal, menthofuránnal, jázmonnal, klorogénsavat tartalmaz. A drog további tartalmi anyagai: cserzőanyagok 6-12%-ban, flavonoidok, triterpének, keserű anyagok.

Alkalmazás
A drog elsősorban simaizomgörcs-oldó hatású. A hatáshordozó vegyületek közé tartozik az illóolaj, de a flavonoidok is részt vesznek. A drogból előállított teát főleg görcsoldásra, felfúvódásoknál alkalmazzák, egyéb drogokkal együtt nyugtatóként is.

Termesztése
A jól megmunkált, laza, mélyrétegű, közép-kötött, jó vízgazdálkodású talajt kedveli. Ősszel vagy tavasszal, dugványozással, illetve tőosztással szaporítják. Évenként kétszer vágják, illetve fosztják a leveleit.
A tea egy evőkanál vágott drogból készül 150 ml forrásban lévő vízzel, 5-10 perces áztatással.
Naponta 3-4 csészével fogyaszthatják, étkezések között. A mentol a nyálkahártya hideg érző receptoraira hatva hűsítő érzést kelt, mely reflektorikusan érszűkületet okoz. Ezen kívül csökkenti a viszketési ingert a bőrön. Migrénes rohamoknál görcsoldó.
Az illóolajat inhalációs célokra is használják orrnyálkahártya-gyulladásnál, légcsőhurutnál, reumatikus betegségek kezelésekor használt krémek alkotórésze..

Ellenjavallat
Gyerekeknél, főleg csecsemőknél tilos mentoltartalmú (a mentol és a menta hatása nem ugyanaz, az előbbi kivonással készül természetellenessé) készítményeket alkalmazni, például orrkenőcsökben, mert nehéz légzést, légszomjat okozhat. A mentatea érzékenyebb egyéneknél mentoltartalma miatt gyomornyálkahártya-gyulladást okozhat és csalánkiütés is jelentkezhet. Továbbá férfiaknál nagy mennyiségben káros hatással van a tesztoszteron szintre. A tesztoszteron szint csökken és ebből kifolyólag a spermiumképzésben is zavarok lépnek fel. Nagy mennyiségben leginkább teaként káros.

Felhasználható még
Gyümölcssalátákhoz, pulyka töltelékébe, szószok, mártások, teák, likőrök, ízesítésére, kozmetikai készítményekhez. Kandírozott leveleivel édes ételeket díszíthetünk.

Borsmenta (Mentha × piperita)

 

 

Bors

A fekete bors (Piper nigrum) a trópusokon őshonos cserje, mely fürtökben hozza csonthéjas termését. Az egyik legismertebb és legkeresettebb fűszer. Amikor a cserje kifejlődött, de még éretlen állapotban van, leszüretelik a szemeit, melyeket hosszan, napon szárítanak ki. Így nyerik el sötét vagy fekete színüket. A fekete bors a legcsípősebb borsfajta; a paprika után a magyar konyha legnagyobb mennyiségben használt fűszere. Egészben, frissen, durvára törve vagy őrölve használjuk.

Hátsó-Indiából származik. Már az ókori népeknek is kedvelt fűszere volt. A honfoglaló magyarok is ismerték, de hazánkban csak a középkorban kezdett elterjedni a királyi és főúri konyhákban. Ma az egész világon ismert és sokat használt fűszer.

Róma ünnepelt írója, az idősb Plinius nem kedvelte, de nemtetszése dacára a bors hamarosan India és Róma kereskedelmének legfontosabb tételévé vált. 408-ban a várost megostromló I. Alarik nyugati gót király az arany, az ezüst és a textíliák mellett borsot kért hadisarc gyanánt.

A középkorban, amikor kereskedelme megnehezült, értéke elérte az aranyét, és ennek megfelelően a pénzt helyettesítő fizetőeszköznek is használták. A 13–14. században a földesurak gyakran borsban kérték bérlőiktől a bérleti díjat. Kereskedelme jelentős szerepet játszott Velence és Genova felvirágzásában.

Az Oszmán Birodalom visszaszorulásával kereskedelme újra könnyebb lett, az ár zuhantával fogyasztása és termesztése is felfutott; a világtermelés a 20. század utolsó negyedére elérte az évi 100 000 tonnát.^[1]

Több tucat méter hosszúra megnövő folyondár, amely eredeti termőhelyén az őserdei fák törzsére kúszik fel, hogy több fényhez jusson. Az ültetvényeken a jobb szedhetőség érdekében alacsony fákra futtatják.

Apró virágai karcsú füzérbe tömörülnek; ebből fejlődik a termések korallgyöngyre emlékeztető lánca.

Különféle bors magok

A fekete, zöld, rózsaszínű és a fehér bors ugyanazon a növényen terem. A fűszerbogyók színe attól függ, hogy mennyire éretten szedték le őket. Ennek megfelelően különböző az ízük, és különböző a fűszer feldolgozásának módszere is.

A fekete borsot érés előtt szüretelik, mikor a füzérek sárgulni kezdenek, éjszakára állni hagyják, ezalatt megindul bennük a fermentáció. Később lehetőleg egyenletes hőmérsékleten szárítják, ami alatt a külső rész megfeketedik, összezsugorodik. Innen a borsszemek jellegzetes külseje.

Drágább a fekete borsnál, ezért sok a hamisítás-trükközés (például vegyi úton kifehérítik a fekete borsot). Az igazi fehér borshoz a teljesen érett borsszemet kell betakarítani, amikor már vörösessé válik. Ilyenkor sokkal nagyobb a veszteség, mint a feketénél (a madarak lecsipkedik, sok szem már szüret előtt romlásnak indul), és maga a technológia is bonyolultabb: a szemeket 8-10 napra folyóvízben áztatják, és miután a külső „gyümölcshús” meglazul, azt kíméletesen eltávolítják a fehér magról. A minőséget a gyors és teljes száradás határozza meg.

A huszadik század szülötte. Tulajdonképpen éretlen borsszem, amelyben a feketedést okozó enzimeket „megölik” (vízben főzik vagy sós lébe áztatják a borsot). Gyakran liofilizálják, illetve a sós-ecetes lében forgalmazzák. Bizonyos helyeken kapható friss zöld bors is; ennek az íze friss-gyümölcsös, fanyar-érdekes.

Igazi különlegesség (nem összetévesztendő a rózsaborssal, ami a nem igazi borsok közé tartozik). A már érett borsszemeket szüretelik le, majd leggyakrabban sós-ecetes lében forgalmazzák. Újabban szárított formában is megjelent a piacon. A sajátos szárítási eljárásról azonban a gyártók ma sem nyilatkoznak szívesen; a lényeg az, hogy a szárítás során a „gyümölcshús” nem esik le a szemekről, s megőrzi piros színét.

Az egyik legritkább borsfajta. Elsősorban Jáváról és Szumátráról származik. Parányi „farka” miatt szokták „farkas” vagy „száras” borsnak is nevezni. Aromája olyan, mintha a fekete bors és a szegfűbors keveréke lenne.

Valójában ez az a fajta, amit Európában talán a legrégebben ismerünk. Az ókori rómaiak nagyrészt ezt használták „piper” néven. Kalandorok és kereskedők hozták a manapság Indonéziához tartozó Banda-szigetről. Bár háromszor annyiba került, mint a kerek szemű fekete bors, nagy volt a keletje. Ugyanis sajátos édeskés aromája van: emlékeztet a fahéjra, a szerecsendió-virágra, a tömjénre. Igen magas arányban tartalmaz éteri olajokat, használatával vigyázni kell, mert lényegesen erősebb, mint az egyszeri bors. Ne próbálkozzunk az őrlésével, szívósan ellenáll. Mozsárban kell törni.

Csípősségének köszönhetően alkalmas gulyások, pácok, húsok ízesítésére, a húsleves nélkülözhetetlen fűszere. Használható gyümölcsök, édességek ízesítésére is.

A borsot egészben, finomra őrölve vagy durvára darálva használják ételek pikáns fűszerezésére. Az egészben hagyott borsszemek levegőtől elzárva hűvös és száraz helyen tárolva bármeddig eltarthatók; megőrzik aromájukat. Egész borsot akkor teszünk az ételbe, ha azt sokáig kell főzni: van idő arra, hogy íze, aromája az ételbe kerüljön.

A legtöbbször őrölt borssal ízesítünk különféle ételeket. Minél finomabbra daráljuk a borsot, annál jobban érezhető az aromája. Ha tároljuk, az őrölt bors apránként veszít aromájából, ezért a legjobb, ha csak használat előtt daráljuk meg, vagy a borsdarálóból közvetlenül szórjuk az ételre.

Sötét színű ételekhez az erősebb, illatosabb fekete bors, világos ételekhez az enyhébb fehér bors illik.

A zöld bors tiszta aromájával igen kellemes ízt ad az ételnek.

A borsnak nemcsak ízesítő, de étvágygerjesztő hatása is van, azonban a fűszerezésnél ügyelni kell, mert izgathatja az emésztőrendszert. Ezért minden változatával óvatosan kell bánni; sok diétában tilos is (ilyenkor borsikafűvel helyettesíthetjük). A csípős fűszerek többségéhez hasonlóan élénkítőszer is; emellett vizelet- és szélhajtó. Ízületi gyulladás gyógyítására is használják.

piperin

A bors illóolajat, karicint, piperidin és piperin alkaloidákat tartalmaz, melyekből jellegzetes illata és csípős íze származik. A terpének közül pinén, szabinén, limonén, kariofillén, és linalool található benne. (forrás: wikipédia)

Cédrus

A cédrus (Cedrus) a tűlevelűek (Pinopsida) osztályában a fenyőalakúak (Pinales) rendjébe, a fenyőfélék (Pinaceae) családjába és a vörösfenyőformák (Laricoideae) alcsaládjába tartozó növénynemzetség mindössze két (más szerzők szerint négy, megint mások szerint mindössze egy) fajjal.

A cédrus szó olyan fák, faanyagok hétköznapi vagy kereskedelmi nevében is szerepel, amelyek rendszertanilag nem tartoznak ide, pl. a vörös cédrus vagy a spanyol cédrus.

A többi fenyőhöz hasonlóan az északi flórabirodalomban honos. A zárvatermő növények térhódítása előtt kiterjedt erdőségeket alkotott szerte Eurázsiában; elterjedési területe azóta két, elszigetelt termőhelyre zsugorodott: a himalájai cédrus (mint neve is mutatja) a Himalájában, a libanoni cédrus pedig a Mediterráneumban él – a három alfaj egymástól is elszigetelt termőhelyeken, úgy, hogy állományait erősen összezsugorította a fakitermelés. Épp ezért egyesek szerint ezek valójában egyetlen faj földrajzilag elkülönült populációi, míg mások termőhelyek szerint külön-külön fajokat különböztetnek meg.

Magyarországon kisebb állományai megtalálhatók Budafán, Badacsonyörsön. Gyöngyösön a városközponthoz közel, az Orczy-kastély (jelenleg Mátra Múzeum) parkjában több mint százéves cédrusok láthatók.

Koronája fiatal korában kúpos vagy ernyő alakú, az idősebb fáké szabálytalan – főleg a magányos példányoké nőhet hatalmasra. Ágai többé-kevésbé vízszintesen nőnek; az idősebb példányok ágai messze szétterülnek, a végük lehajlik.

Fajtól függően 0,5–5 cm hosszú tűlevelei a vörösfenyőkéhez hasonlóan a hosszúhajtásokon szórtan, a törpehajtásokon pedig 20–40 leveles csomókban állnak, de színük a vörösfenyőkénél sötétebb; maguk a levelek merevebbek, a fa pedig örökzöld.

A fenyők nagy többségétől eltérően porzós virágzata is toboz: az ovális vagy kúp alakú porzós tobozok felállóak. Az alig centiméteres termős virágok a törpehajtások csúcsain fejlődnek ki. Az elfásodott virágzat 2–3 év alatt érik be, eközben a megnyúlt ovális alakú, lekerekített alapú toboz 5–10 cm-esre nő. A beérett toboz felnyílik, pikkelyekre esik szét, és kihullanak belőle a szárnyas magok.

Rendkívül hosszú életciklusú növény, amely nem ritkán 2-3000 évig is elél, és ötvenéves kora előtt ritkán fordul termőre. Fiatalon kissé fagyérzékeny. Magyarországon csak kellő elővigyázattal nevelhető, mert a téli pangó vizet rosszul viseli. A fenti okokból erősen agyagos, kötött talajba és fagyzugos kertekbe nem ültethető. Az idős fák mélyre hatoló gyökereit a pangó víz már nem károsítja.

A hűvös, hegyvidéki éghajlatot kedveli. Rendszerint 1300 és 3000 m tengerszint feletti magasság között, sziklás, meszes talajon él, ahol kemény a tél és száraz a nyár. Szinte bármilyen talajon megmarad: az atlasz- és a libanoni cédrus épp oly jól érzi magát a mészkövön kialakuló lúgos, mint a bazalton, homokkövön vagy palán fejlődő savanyú talajon. A fanövedék mindazonáltal erősen függ a talaj minőségétől és mélységétől, valamint az éghajlati tényezőktől (különösen a csapadék mennyiségétől) – védett helyen, kellő öntözéssel több kertészeti változat is meglepően gyorsan gyarapodik.

Értékes szúmentes fáját bútornak, hajók építésére stb. már az ókorban keresték. Illatos és tartós fájából készítették az egyiptomi múmiák koporsóit is. Az Ószövetség (1Kir5,6) szerint libanoni ciprusfából épült Salamon király temploma is. A középkori keresztény felfogás szerint Jézus keresztjét is részben ciprusfából ácsolták.

Jellegzetes díszfa; a ciprusi kivételével minden alfajának számos kertészeti változatát termesztik.

Lassú növekedése miatt bonsainak is kiváló.

Hosszú életüknek, impozáns megjelenésüknek és kiváló minőségű fájuknak köszönhetően valamennyi termőhelyükön beépültek az ott élő népek mitológiájába (amint ezt az egyes fajoknál ismertetjük). A Gilgames-eposzban a Cédrus-hegy egy mesebelien szép kert.

 

 

Cickafark

A közönséges cickafark (Achillea millefolium) az őszirózsafélék családjába tartozó növényfaj, a cickafark nemzetség legismertebb tagja. Egyéb megnevezései: orvosi cickafark, cickóró, cickafarkkóró, egérfarkúfű, ezerlevelűfű, patikai ezerlevelűfű, pulykafű. Európa és Ázsia rétjein, legelőin, útjai mentén tömegesen fordul elő.

Évelő növény, szára 20–80 cm-re nő meg. Levelei lándzsásak vagy szálas lándzsásak, 2-3-szorosan szárnyasan összetettek, oldalukon akár 50 levélke is kialakulhat. Virágai sugárvirágok, melyek 4–9 mm széles sátorozó bugákat alkotnak, a fészkek 4-6, fehér vagy rózsaszín sugárvirágból állnak. Termései 2 mm hosszú kaszattermések. A növény minden része kellemes illatot áraszt. Rovar és önmegporzású elterjedését a szél és a hangyák is segítik. Változatos formavilágú faj. A dombvidéktől egészen a havasok aljáig gazdag réteken, legelőkön, szántóföldeken, talajrepedésekben, erdőkben és útszegélyeken előfordul.

A teljes növényzet (fű)	Millefolii herba
Virágzata	Millefolii flos
Levélzet	Millefolii folium

A közönséges cickafarkot elsősorban gyógynövényként ismerik, de a levele komposztálásra is használható, pontosabban a komposztálandó növények bomlásának a folyamatát gyorsítja meg. A köztudatban és a kereskedelmi forgalomban a teljes növényzet, vagyis a cickafarkfű van jelen. Gyógynövényként csak a fehér virágzatúakat használják. Ezt elsősorban gyógyteaként fogyasztják, de külsőleg borogatásra is használható. Fürdővízhez adagolva is kifejti gyógyhatását. Készítenek belőle illóolajat (kékolaj) vagy krémeket, kenőcsöket. A vegetáció megindulásakor az egész fiatal, világoszöld hajtásokat gyűjtik, hiszen ezek képezik a legjobb minőségű alapanyagot, de később a levelei zsengébb hajtásait is lehet hasznosítani.

A növénynek gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, görcsoldó, emésztést javító, vérzéscsillapító és köhögéscsillapító hatást tulajdonítanak. A cickafark különböző gyógyszeres kezelések hatását erősítheti például: fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés, vérzékenység, emésztőrendszeri zavarok.

Tüdőbetegségek, torokgyulladás, gümőkór, légcső, gyomor– és bélhurut, magas láz, epehajtás, vese– és húgyhólyaggyulladás, epe-, vese-, gyomor- és bélgörcs, étvágytalanság, gyomor- és bélfekély, női betegségek, menstruációs görcs vagy erős vérzés, különböző vérzések, esetleg prosztatabántalmak, visszértágulat, vérszegénység, valamint magas vérnyomás esetén.^[forrás?]

• Külsőleg: nehezen gyógyuló sebek, fekélyek, ekcéma, aranyér, fogíny– és szemgyulladás valamint hüvelyöblítés esetén alkalmazzák.

Az aprított és megszárított cickafarkfűből 1 púpozott teáskanálnyit 2,5 dl forró vízzel leforrázzák és néhány percnyi állás után leszűrik.^[8] Egész napra elosztva, éhgyomorra, vagy étkezések előtt fél órával fogyasztják. A betegség súlyosságától függően az adag növelhető 6 dl vagy 8 dl vízbe 2-3 púpozott evőkanállal.

Külsőleg alkalmazva 6 dl vízből és 4 púpozott evőkanál cickafarkfűből készítenek forrázatot. Ez arányosan növelhető vagy csökkenthető. Egy kúra ideje 1 hónap. Folytatni csak 1 hét szünet után szabad. A tea szükség esetén csak mézzel édesíthető. Az elkészített tea eltarthatósági ideje maximum 12 óra. A teafogyasztás alatt javasolt nagy mennyiségű zöldség és gyümölcsételek fogyasztása.^[forrás?]

Ha a fentiek szerint alkalmazzák megfelelő diagnózis elkészítése után, akkor a tea fogyasztása nem rendelkezik mellékhatásokkal.

Egy maréknyi szárított cickafarkhoz 0,5 l forró vizet öntenek, leszűrve fogíny- és szemgyulladás esetén alkalmazzák.

Egy maréknyi szárított cickafarkot 0,5 l hideg vízzel leöntenek, egy éjszakára állni hagyják, másnap felforralva hozzáöntik a fürdővízhez.

Tinktúra

A napos időben szedett cickafarkvirágot dunsztosüvegbe rakva, alkohollal leöntve 2 hétig meleg helyen áztatják, leszűrve helyi gyulladások csökkentésére alkalmazzák.

A cickafarkolaj (Aetheroleum achilleae) hatóanyaga: (kamazulén, terpenoidok) szeszkviterpén laktonok, flavonoidok, achillein keserűanyag. Hatása: gyulladáscsökkentő, antiszeptikus hatású. Öblögetőszerként száj- és fogínygyulladás kezelésére használják.

Az allergiásoknál a növény érintése is reakciót válthat ki, a tea fogyasztása viszketeg, gyulladásos bőrelváltozást okozhat. Az erre érzékenyek semmilyen formában sem alkalmazhatják.

Nagy mennyiségben fogyasztása nem javasolt, mert nyomokban tujont (neurotoxikus terpén keton) tartalmaz, mely fényérzékenységet okoz.^[10]

Több száz vegyületet azonosítottak a növényben. Ezek között van kék színű proazulént tartalmazó illóolaj, achillein glukoalkaloid, keserűanyag, cseranyag, aconitsav, konitsav, aszparagin, glikozidok, zsírosolaj, gyanta, szénhidrát, vas, kén, nátrium, kálium, magnézium, mész.

 

Ciprus

Az európai ciprus vagy örökzöld ciprus (Cupressus sempervirens) a ciprusfélék családjának névadó faja. A Földközi-tenger keleti medencéjének környékén őshonos, emellett Iránban van egy elszigetelt populációja. Kis-Ázsiából még az ókorban betelepítették Itáliába, ahol kivadulva a legjellegzetesebb mediterrán örökzölddé vált, mára az egész Mediterráneum meghatározó, tájalkotó fája.

A jellegzetesen mediterrán növényt dísznövényként termesztik, vagy szélfogó sövényként ültetik. A szürkésvörös kérgű fának kis, párosan átellenesen álló, háromszög alakú pikkelylevelei 4 sorban, tetőcserépszerűen egymásra borulnak, és az egész ágat beborítják. A leveleken nincs fehér rajzolat; illatuk gyantás, édes.

A termős virágzatokból fejlődnek éretten fényes aranybarna, dió méretű tobozai. A horgas csúcsú tobozpikkelyek eleinte húsosak, dereszöldek, majd megfásodnak.

Eredeti termőhelyein széles koronájú és oszlopos változatai is nőnek, a kertészetek főleg ez utóbbiakat kínálják.

• C. sempervirens v. sempervirens — a törzsváltozat;
• oszlopos ciprus — C. sempervirens cv. stricta, illetve C. sempervirens f. stricta. Általában a talajszinttől ágas; hajtásai felállók. Mintegy 24 m magasra nő meg.
• C. sempervirens f. horizontalis – ritkás, vízszintesen növő ágai szabálytalanul szétállnak. Lombja sötét- vagy szürkészöld. Mintegy 24 m magasra nő meg.

Magyarországon többnyire nem elég télálló; szélvédett, melegebb, száraz helyeken (pl. Pécs környékén) azonban ismert néhány, hosszú ideje sikeresen áttelelő példány. A leginkább éppen ciprusairól és cédrusairól ismert Folly Arborétumban nő egy közel százéves.

A meszes talajt kedveli.^[1]

Sötét lombú örökzöldként az antik mitológiában egyike volt a halhatatlanság szimbólumainak, ekként a meghaló és feltámadó napistenek (Phaetón, Küparisszosz) fájának tartották. A gyász és a halál jelképeként az ókor óta gyakran ültetik a temetőkben Kínától Spanyolországig. A keresztény ikonográfiában egyrészt a Paradicsom és az örök élet jelképe, egy másik jelentésében pedig a bölcsesség és a kiválasztottság jeleként Szűz Mária szimbóluma A görögöktől átvett módon a halál és a gyász ábrázolására is használták, használják.

Az oligomer flavonok enzimgátló hatásúak. Ez a laboratóriumi körülmények között bizonyított tulajdonság magyarázza érvédő szerepét a visszérbetegségek kezelésében.

Mivel hatékonynak bizonyult valamennyi visszér-elégtelenség ellen, tobozát lábdagadás, visszértágulat és aranyér kezelésére ajánlják. Gyakran használják vadgesztenyével és őszi csodamogyoróval együtt.

A ciprustoboznak semmilyen mérgező hatását nem mutatták ki.

Forrás:https://hu.wikipedia.org/wiki/Eur%C3%B3pai_ciprus

 

 

Citromfű

Rendszertani besorolás
Ország: Növények (Plantae)
Törzs: Zárvatermők (Magnoliophyta)
Csoport: Valódi kétszikűek (Eudicots)
Csoport: Asterids
Csoport: Euasterids I
Rend: Ajakosvirágúak (Lamiales)
Család: Árvacsalánfélék (Lamiaceae)
Nemzetség: Melissa
Faj: M. officinalis
Tudományos név: Melissa officinalis Linnaeus, 1758

A citromfű (Melissa officinalis), az árvacsalánfélék (Lamiaceae) családjába tartozó, kellemes, citromra emlékeztető illatú, fehér virágú, évelő növény. A Közel-Keletről származik, a mediterrán éghajlatot kedveli. Vadon csak szórványosan fordul elő, de kertekben sokfelé megtalálható. Népies neve: orvosi citromfű, citromszagú melissza, méhfű, mézfű, igaz nádrafű, macskaméz, mézelke.
Hajtásait (Melissae herba) és levelét (Melissae folium) érdemes szedni, a leveleket virágzása kezdetén, július-augusztus hónapokban.

Elnevezése
A növény latin neve, Melissa görög eredetű női név, jelentése: „mézelő méh”. A növény virágaiban ugyanis különösen sok a nektár, ezért a méhek fölöttébb kedvelik, amint erről már idősebb Plinius római író-polihisztor is beszámol. Virágaiból citromfűolajat (Aetheroleum melissae) desztillálnak.
A citromfű összetett névalak első írásos említése 1775-re datálható, amikor Csapó József debreceni főorvos elsősorban gyógyászati célokat szolgáló füveskönyvében, az Új füves és virágos magyar kertben czitrom-fü alakban szerepel. Az összetett szó előtagja a latin citrum (citromfa, tujafa, életfa), vagy a középkori latin citrum (citromfa, ennek gyümölcse) átvétele. A fű utótag magyarázó szerepűnek tekinthető. A névadás alapját Barra István Növénytan című művében említik először: „nyers füve […] czitrom szagu, melly szag száraz állapotban erőssebb” [1]

Elterjedése
Dél-Európában a görögök terjesztették el, nyugat-európai kolostorkertjeikbe a Benedek-rendi szerzetesek vitték át. Nagy Károly császár 810 táján rendeletben (Capitulare de vilis) írta elő termesztését. Nyugat-Európában csak az ültetvényeken található; Magyarországon és Észak-Amerika egyes részein meg is honosodott.
Felépítése, termesztése

citromfű levelei

Magassága elérheti a 150 cm-t. Levelei tojásdad alakúak, enyhén csipkézettek, fűrészesek, citromillatúak. A levelek a négyélű száron keresztben átellenesen állnak. A gyógyszerészek az orvosságként használt leveleket Melissae folium-nak nevezik. Apró, fehér vagy enyhén pirosas virágai tízesével-húszasával a levélhónaljakban nyílnak, július-augusztusban. A növényre jellemző a pelyhesség és a kissé bozontosan szőrös szár is.
Meleg, napos helyen érzi jól magát. Április elején magról vetik vagy májusban palántázzák. Cserépben, balkonládában is nevelhetjük, akár a konyhaablakban is.

Hatóanyagai
A citromfű leveleinek hatóanyagai az illóolajok (citronellál, citrál), a cseranyagok, a flavonoidok, a kávésav, a gyanta és a szaponin.

Alkalmazása – gyógynövényként
Vírusölő tulajdonsága miatt a belőle készített krém jól alkalmazható az ajakherpesz (Herpes simplex) helyi kezelésére. Teája és illóolaja is ideg- és szívnyugtató, görcsoldó. Serkenti az emésztést, és gyakran alkalmazzák fejfájás, álmatlanság, alvászavarok esetén is. Enyhíti az idegességet, így idegerősítőként kiváló gyógynövény. Szerepe van a depresszió oldásában is. Gyomorrontás, gyomorsavtúltengés, hányinger, puffadások idején különösen jó a citromfű. Izzasztó, szélhajtó, epeműködést serkentő hatása is ismert. Emellett javítja az emésztést, csökkenti a vérnyomást és a fejfájást és általános görcsoldó szer.
A karmelitavíz néven ismert „csodaszernek”, amit a svájci Paracelsus készített el elsőként, egyik fő hatóanyaga a citromfű volt.
Illóolaját az illatszeripar is hasznosítja különböző parfümök alkotórészeként.
Mivel távol tartja a szúnyogokat, ezért nyári estéken érdemes virágcserépben az ablakba helyezni.

Alkalmazása – fűszerként
A citrom illatára emlékeztető friss levelét saláták, mártások, főzelékek, töltelékek, gyümölcslevesek, gyümölcssaláták, gomba-, hal-, szárnyas- és vadételek, fűszerecetek ízesítésére használjuk. Kiváló desszertek, valamint limonádé, sörbet, tea, vermut és vaníliapuding díszítésére és ízesítésére is.

 

Csipkebogyó